Tudom,
nincs annál rohadtabb érzés, mint amikor vergődsz. Akár egy meglőtt suta. Amikor nem telik az idő. Amikor minden másodpercben azt várod, hogy keressen. Ha csak egy mosoly erejéig is, de keressen!
Tudom.
Nincs annál rohadtabb érzés, mint amikor azt érzed, elhagyott a múzsád. Mosolyod kulcsa. Erőd birtoklója. Törékeny lelked csalfa angyala, ki hamis energiákkal duzzasztott.
Tudom,
hogy a hiánya kínoz. S épp ezért azonnal menekülnél. De hidd el, jobb, ha nem teszed. Nincs értelme fejvesztve a vészkijáratot keresni, s még mélyebb csapdába zuhanni. Jobb, ha szépen leülsz, gondolkodsz, vársz türelmesen és csendesen levonod a konzekvencát, majd megtalálod az ésszerű, egyensúlyba billentő megoldást.
Tudom,
nincs annál rohadtabb érzés, mint amikor rájössz: másvalakinek cicomáztad önmagad jövőjét.
Meg kellene tanulnod végre, hogyan légy igazán boldog. Hogy hogyan NE várd másoktól a mámort. Hogyan tedd széppé és bőségessé a saját életedet.
Tudom,
nincs annál rohadtabb érzés, mint amikor rájössz: te vagy a színesceruza, s nem a múzsád, kit annak hittél. Tanuld meg használni önmagadat. Próbáld meg múzsa nélkül kiszínezni a szürke jelent, s a jövődet.
Tudd,
hogy csak annyi energiát szabad kiszipolyoznod a múzsádból, amennyire épp szükséged van. Ne akarj többet! Ne akarj folyton adni, s visszakapni.
Tudd,
egy kedves szó nem ér annyit, hogy lemeztelenítsd tested, lelked. Maradj bent a finom, cirógató buborékban. S festegesd egyedül a saját jövőképedet.
Légy te magad életed ösztönző múzsája!
