A bűvös 7-es. Muszáj ismét spirituális kanyart tennem. Mindannyiunknak volt illetve van valamilyen kapcsolata a 7-es számmal. Hét napból áll egy hét, hét színből a szivárvány. A mese hét törpéről és hétfejű sárkányról szól, Isten a 7. napon pihent meg, miután megteremtette a világot; 7 szentség, 7 főbűn és 7 erény létezik a Biblia szerint.
Földi életünk is a 7-es szám bűvöletében teljesedik ki: legtöbbünknek 7 hónapos korában jelentek meg az első tejfogai, 7 évesen pedig elkezdtünk búcsút venni tőlük. 7 évvel később a kamaszkor problémáival kellett megküzdenünk és még 7 év elteltével, 21 évesen testünk fejlődése teljesen megállt. Szakavatottak szerint 7 évente cserélődik az ízlésünk, a gondolatvilágunk, sőt a sejtjeink is.
A számmisztika és az angyaltan szerint a 7-es szám azt jelzi, hogy az adott személy jó úton halad, folytatnia kell azt, amibe belekezdett.
Történetünk perspektíváját illetően mindez azért lényeges, mert 8 hónap (a 8-as egyébként az angyaltanban anyagi növekedést jegyez) szüntelen pofozás, küzdelem és kínlódás után 7-es pakkban kaptuk meg a sikert és az anyagi bőséget. Egymás után húztuk be a kitűnő piacokat és hoztunk optimális döntéseket. Pénzösszegekről nem beszélek. Mindenki használhatja a saját fantáziáját. :)
Édesanyámék távozása után a bűvös 1-esben, Cala de Mijasban állítottuk fel a standunkat. Eszeveszett mennyiségű pénzt harácsoltunk össze úgy, hogy a meghirdetett 4 napból csak 3-at dolgoztunk le anyáék utazása miatt. Félve mondom, hogy a helypénzzel is oltári szerencsénk volt…
A szervező tett egy 130 eurós árajánlatot, amire –bár húztam a számat- rábólintottam. Kérte, hogy a felét utaljam át előre, majd megállapodtunk, hogy a másik felét a helyszínen rendezem. Az utalás megtörtént, a helypénz másik fele a pénztárcámban pihent és ott is maradt. Kiderült ugyanis, hogy az érintett organizációnak legkevesebb 5 különböző szervezője van. Akivel én konzultáltam távol volt Mijastól azon a hétvégén, és bár a helyünket félretetette, a költségkiegyenlítés kérdése valahol, valamikor, valakinél elsikkadt. Gyanús volt, hogy nem kérték azonnal a pénzüket, de gondoltuk majd a következő két napban megérkezik az illetékes és követelni fogja a jussát. Az elmélet nem jött be annak ellenére, hogy a személyzet naponta többször sétált a sátrunkhoz, hogy érdeklődön, van-e valami óhajunk, sóhajunk. Bár piszkált bennünket a lelkiismeretünk, mégsem tukmáltuk rájuk a fennmaradt összeget. Úgy döntöttünk, nem leszünk önmagunk ellenségei. Ha nem kell, hát nem kell.
A fél napot átlazsáltuk, hisz a kánikula miatt továbbra sem volt reggeli nyitás. A nap másik fele pedig elképesztően könnyeden, gördülékenyen telt el. Végeredményben a rekorder Isla Cristinát is felülmúltuk volna, ha mind a négy estét átdolgozzuk.
Roland előtt megemeltem képzeletbeli kalapomat, ugyanis négy nyelven duruzsolt a rengeteg turista miatt: németekkel, angolokkal, hollandokkal és spanyolokkal diskurált a kalácsról.
Egy kedves spanyol úrtól ajándékot kapott. Szombaton beszélgetett vele egy kicsit, másnap pedig az úriember megjelent egy borítékkal...
„Ezt miért kapom?” – kérdezte Roland.
„Ajándék” – válaszolta a férfi.
Egy fotó volt benne Rolandról, miközben dolgozik. Lefényképezte, hazavitte, kinyomtatta, csomagolta és odaajándékozta. Azóta is a televízió tetején pihen. Íme:
Bűvös 2-es: Carratraca miniatűr házacskáit szűk 500 fő lakja. Normál esetben senki be nem tenné oda a lábát pénzt keresni, évente egy alkalommal azonban mégis érdemes megpróbálni. Azon az egy napon a falu gyertya- és lámpásdíszbe ötözik, miközben árusok tömkelege kínálja portékáit a meghitt sötétségben hömpölygő tömegnek. Az eladási szám döbbenetesre kerekedett. Hiába csak esténként nyitottunk ki, majdnem annyi pénzt kerestünk, mint a piacmérce tetején álló Isla Cristinán. Néhány óra leforgása alatt 100-110 kalácsot tekertem fel.
Szombat este orbitális kétségbeesés és rosszullét fogott el az előttünk kígyózó csődület láttán. Úgy éreztem kell egy kis levegő, egy toalett, hogy észhez térjek és tovább bírjam. Ám alighogy kiléptem a sátorból, megtorpantam. Fogalmam sem volt hol vagyok és merre kell indulnom a legközelebbi bárhoz. Nagyjából 20 másodpercig csak álltam egy helyben, szédültem, imbolyogtam akár egy részeges. Túl sok volt a munka 4 kéznek. Fogalmam sincs, ennek ellenére hogyan kerestük meg azt a rengeteg pénzt. A mosdós esetet nem számolva csak a nyitások és zárások pillanatára emlékszem. Közöttük zombi voltam. Mint egy gép a gyártósoron, úgy dolgoztam. Ész nélkül.
Bűvös 3-as: visszatértünk a gyökerekhez. Molina amellett a kisváros mellett fekszik, ahol január közepén csődöt mondtunk. Szeptember közepén egyetlen ígéretes hely sem akadt Andalúziában, ezért úgy döntöttünk nyakunkba veszünk 420 km-t és elgurulunk Murcia tartományba. A döntést nagyban segítette, hogy az a Pablo volt a szervező, akivel még nem buktunk egy centet sem. Fél óra után jött egy kis hűs zuhany Roland személyében, aki közölte, hogy miközben parkolóhelyet keresett felfedezni vélt egy feriát (zene, körhinta stb.) nem messze a piactól; és ugye volt már példa arra, hogy a gagyi, de annál drágább ringlispílek miatt több száz eurót buktunk. Túl nagy távolságot szeltünk át, így eszünkbe sem jutott szedelődzködni és távozni. Reménykedtünk…
…és milyen helyesen tettük! Bár a távolság miatt számottevő nyereségcsökkenést kellett elkönyvelnünk, így is bőségesen maradt a végösszegből. Nem mellesleg jól éreztük magunkat. Olyan volt, mintha hazatértünk volna. Andalúzia gyönyörű, de a mi szívünk mégis a Costa Blancára húz…
Bűvös 4-es: kiadós esőt jósoltak az armillai hétvégére így kissé fancsali arccal csaptunk a lovak közé. A negatív érzelmek gyarapodtak mihelyst újabb feriáról szereztünk tudomást, kilométerekre a piactól. Természetesen relatíve gyorsan megemésztettük a témát és már építettük is a sátrat lesz, ami lesz alapon.
Nos, a „valami majd lesz” az itt is jóval több lett... Ronggyá áztatott minket az eső, a sátor beázott, a csizmámban állt a víz, vacogtunk, annyira lehűlt az idő. A meghirdetett négy napból ténylegesen csak kettőt tudtunk dolgozni, mégis annyi pénzt hakniztunk össze, hogy nem merném elárulni. (Elszégyellem magam, ha arra gondolok, ehhez képest az édesanyám szemét mennyi pénzzel szúrják ki büszke nemzetünk ékes dohányboltjában...)
Armillában ismét gazdagodtunk barátokkal, ismerősökkel. Az egyik szomszédunktól egy helyszínen szőtt sálat kaptam ajándékba, míg a szervezők ingyen paellát osztogattak csordultig tömve garnélával, csirkehússal, citrommal (itt azért fakadok sírva, mert tudom, hogy Magyarországon a jobbik esetben is milyen ételt osztogatnak…)
Szó mi szó remek hétvége volt. Mindössze két hiba csúszott a gépezetbe: mivel facsarni lehetett belőlünk a vizet, vasárnap délután hazakocsikáztunk, hogy megelőzzük a tüdőbajt. Bár én így is ágynak dőltem néhány napra. A másik pedig hogy a kezem megelégelte a folyamatos hajtást. Pontosabban az egyik ujjam. Kreáltam magamnak egy fincsi ínhüvely- és ízületi gyulladást. Se krém, se borogatás, se gyógyszer nem használt, sőt most sem használ neki. Folyamatosan fáj, hol gyengébben, hol erősebben, attól függően, mennyire terhelem. Oda se neki! :)
Bűvös 5-ös: rendkívül könnyű a település neve, így inkább le se írom. :) A favorittal, Antonioval dogoztunk együtt október első hetében. Péntek este úgy festett, a sikerszéria után ismét kidobhatunk egy piacot a kukába. A legnagyobb gond a csőcselékkel volt. Részegen a sátrunkat lökdösték, kóstolót kunyeráltak és hasonlók. Nem beszélve arról, hogy a minden második „Nem kérek” ellenére temérdek mennyiségű kóstolót szórtunk el, vásárló ugyanakkor alig akadt. A statisztika szombaton és vasárnap kezdett el javulni. Végül teljes pálfordulás történt, melynek köszönhetően dőzsöltünk a vevőkben. Pipa.
Bűvös 6-os: korábban már jártunk Lucenában. Tavasszal egyike volt azon piacok otthonának, amelyek miatt fél lábbal Spanyolországban tudtunk maradni. Ősszel még tökéletesebb helyet kaptunk az embervadászatra. Aprócska gondjaink (generátorról ment az áram, hercehurca a jelmezek miatt stb.) mellett nem kellett tukmálnunk, csurgott a pénz a kasszába. Olyannyira, hogy a búcsúeste után Spanyolországban először beültünk egy McDonald's-ba vacsorázni. :)
Az imádott Canelita kutyus mellett két tündér kislány varázsolta még szebbé a hétvégénket. Pablo, a szervező rajzversenyt hirdetett. A feladat az volt: mindenki rajzolja le a kedvenc standját. Két tünemény azonnal elénk pattant és izgatottan, de annál határozottabban húzták a sátrunk vonalait. :)
A bűvös 7-es: érdekes piac volt. Egyhónapnyi kihagyás állt a hátunk mögött. Eső miatt sorra fújták le a piacokat. Andújar is közéjük tartozott; két hetes csúszással rendezték meg november közepén. Ismét este kellett sátrat állítanunk. Utálom. Ilyenkor plusz egy éjszakát kell a kocsiban sínylődni. Akkora volt a piac, mint maga a város, így azt gondoltuk, ennek semmi jó vége nem lesz. A pánikhangulatot fokozta, hogy velünk szemben egy garrapiñadassal teli stand állt. Ezek a cukros magvak, amik a gumicukrok mellett a legnagyobb pénzrablóink. Andújarban ráadásul nehezített terep fogadta Rolandot, ugyanis a magos srác is kóstoltatott. Egymás elől happolták el az embereket. Sajnos nekik egy picit jobban is ment, hisz mi a hosszas előkészületeink miatt olykor kénytelenek voltunk üresjáratban várakozni.
Az egyébként beképzelt és idegesítő vásárlóközönség ellenére a végeredmény tökéletesre sikeredett. Már ami a kasszát illeti. Roland úgy nézett ki, mint egy élőhalott. Minden fél kalács áráért meg kellett küzdenie.
Nos, azt gondolom, hogy a történet kerek egésszé nőtte ki magát. Minden úgy alakult, ahogy azt az útjelzők már a legelején mutatták. Hogy érdemes volt-e szüntelenül harcolni és tűrni a pofonokat? Igen! Kell a 7-es pakknál több visszajelzés? Az elmúlt hetek, hónapok töretlen sikerének hála idén zöldség helyett húst tehettem a karácsonyi asztalra és felforgathattuk komplett Málagát karácsonyfa után szaglászva. Csótányos putri helyett új, nagyszerű lakásban élünk, miközben van tartalék a zsebünkben. Kölcsönholmik helyett immár a sajátjainkkal dolgozhatunk és nem utolsó sorban értékes barátokkal gazdagodtunk. A legjobb szervezők rendszeres üzenetei, Facebook kommentjei jelzik azt, hogy stabil és szeretettel teli kapcsolatokat építettünk.
Mindenki másképp értékeli a históriát és vonja le a konzekvenciát. Biztosan vannak, akik megragadtak a csótányoknál és a fagyos lakásnál, de hiszem, hogy mások meglátták a csodákat a szavaim mögött. Örülök, hogy klasszikus happy enddel zárhatom a múlt utolsó bekezdését. Nem kell mindig rendkívüli fordulattal kitűnni a tömegből. :)
A jövőben is jönnek majd rögösebb utak, megoldhatatlannak tűnő problémák, de a küzdelem sem hagy alább. Sőt. Hiszem, hogy a megszerzett tapasztalatok révén sok minden fesztelenebb lesz. Erősebbek, bölcsebbek és nyitottabbak lettünk, olyan emberek, akik bár eddig sem éltek másképp, megtanulták értékelni az élet legparányibb, természetesnek tűnő dolgait.